Orbán és Koncz Zsófia családpolitikája egy hatalmas humbug: bizonyíték, hogy mekkorát nőtt egyetlen év alatt egy gyerekes család költése az elszabadult infláció miatt. Egyetlen év alatt hatszázezer forint különbség!
Tiszaújvárosban ma már tényleg minden társadalmi csoportban az az egyik fő beszédtéma, hogy egy-egy terméknek mennyire megemelkedett az ára. Lassan nincs olyan dolog Tiszaújvárosban, amit ne érintene a pokoli drágulás. Nade mennyit jelent ez egy család életében összességében? Hogy nőttek meg a borsod-abaúj-zempléni családok kiadásai egy év alatt?
Hála a 24.hu egyik olvasójának, most betekintést nyerhetünk ebbe. Háromgyerekes családapaként 2020-ban és 2021-ben is feljegyezte a családi költekezést, és az általuk összegyűjtött adatokból siralmas képet kaphatunk a magyar gazdaság állapotáról.
Míg 2020-ban egy átlagcsaládban összesen 3,1 millió forintot költöttek, addig tavaly ez már 3,7 millióra nőtt - ez a 20 százalékos növekedés, amivel egy egyszerű, valóban bérből és fizetésből élő tiszaújvárosi családnak meg kell birkóznia.
Az adatokat összegyűjtő család városban lakik, azaz sokunkkal ellentétben hozzáférnek az olcsóbb diszkontláncokhoz is. Három gyerekük van: hat, nyolc, illetve tízévesek. Egy autójuk van, nem gazdagok, igyekeznek mindenhol spórolni, felhasználni az akciókat és a kuponokat. A koronavírus-járvány őket is érintette, a megváltozott munkarend és a bezárt óvoda is hatással volt a kiadásokra. Az ő tapasztalatuk segíthet betekintést nyerni a kormány által fenyegetett nagycsaládok mindennapi életébe.
A családapa szerint az étolaj ,a pékáru, az üzemanyag, a gyümölcs, a zöldség és a tojás drágulása volt a legfeltűnőbb.
Az üzemanyagárak emelkedése miatt kevesebbszer ültek autóba, de sokat még így sem tudtak spórolni rajta.
2021-ben majdnem 200 literrel kevesebbet tankoltak, mint az előző évben, és ez a hitetetlen erős spórolás is csak bő 30 ezer forint megtakarítást jelentett nekik.
A Fidesz az üzemanyaghoz hasonlóan néhány élelmiszer árába is beavatkozott, de ez sem segít a magyar családokon. Februártól hat termékre árstopot rendelt el a kormány, de a tej, a liszt vagy az olaj helyett inkább az inflációt kellene rendbe tenniük (és persze áfacsökkentéssel, nem befagyasztással).
Az Orbán-kormány gyalázatos munkát végzett a gazdaság terén is. Az inflációt és a drágulást hagyták elszabadulni, és az embereket büntetik a saját alkalmatlanságuk miatt.
A Fidesz káoszkormányzása tönkretette a gazdaságot és a tiszaújvárosi családokat. Koncz Zsófia pedig ehhez némán asszisztált!
Április 3-án olyan kormányt kell megszavaznunk, amely képes lesz fellépni az infláció ellen, és rendbe tudja tenni Orbánék eddigi kudarcait.
Aranyárban a kenyér is - Tovább drágul a liszt ára januárban
Orbán nem tesz semmit az élelmiszerárak drágulása ellen. Őt nem érdekli, simán megfizeti a legpuccosabb étterem kosztját is.
DK: Brutálisan nőtt a sertéshús ára – Újabb valódi ellenféllel szemben vesztettek Orbánék
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán szégyene, hogy a rekordmagas élelmiszerárak mindennapi életünk részévé váltak.
Orbán kizabálja az ételt a szekrényünkből - Megfizethetetlen lett az élet Magyarországon
Orbán és az ő alkalmatlansága kieszi az ételt a szekrényünkből. Csakhogy ez a drágulás már megakad a magyarok torkán, nem fogják megbocsátani Orbánnak és csicskáinak!
A választási a krumpli árát nem fagyasztotta be Orbán, mert majd kell a szavazatvásárláshoz
A krumpli a magyarok legalapvetőbb élelmiszere – még ha a kaviárzabáló fideszeseknek furcsa is –, a komrány mégsem jóárasította a választási kampány részeként. Illetve pontosan a választás miatt.
Május közepétől akár 700 forint is lehet az üzemanyagok ára
A szavazatvásárló Fidesz-kormány ugyan meghosszabbította a benzinkutakat tönkretevő árbefagyasztást a választásokig, de utána iszonyatosan el fognak szállni az árak. Orbánt ez már nem fogja érdekelni, úgyhogy jobb, ha inkább leváltjuk.