Helyi szerkesztő|2022.11.30
Szerencs
A Rákóczi-vár udvarán megtartott eseményen a megjelenteket Mezei Marianna, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte - írja a Szerencsi Hírek a Facebookon.
Beszédében háláját fejezte ki Zavodnyik Györgyné és családja felé, hiszen ők ajánlották fel az udvaron álló feldíszített fenyőfát, amiben egészen Vízkeresztig lehet majd gyönyörködni.
Az első adventi vasárnapon a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde, Bambi csoportjának előadását láthatták a résztvevők, akik karácsonyi verseket énekeltek és táncoltak. A műsort követően Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus tartott beszédet. „Amikor várjuk a karácsonyt, akkor keresztény hitünk szerint nem másért ácsingózunk, hanem az ember szerető Isten szeretetéért, aki Jézus Krisztusban jön el hozzánk erre a világra. Az első gyertya a hitnek az üzenetét közvetíti számunkra. Amikor gyermekeinkre tekintünk és gyönyörködünk bennük ott van az életünkben az a szempont, hogy hittel tekintenek rájuk. Mit is jelent ez a hit? Elsősorban azt, hogy csemetéinket ajándékba kaptuk és azzal a hittel tekintenek rájuk, hogy az ember szerető Isten valami csodálatosat, valami szépet, igazat tud belőlük formálni” – mondta a parókus. Hozzátette: a karácsony számunkra a beteljesedésnek az ünnepe, addig amíg gyermekek vannak körülöttünk, akiknek tiszta a szívük és makulátlan lélekkel, reménységgel gondolnak a jövőre, addig nekünk felnőtteknek kötelességünk, hogy bűnbánatot tudjunk tartani és tudjunk hozzájuk hasonlóak lenni – fogalmazott a parókus.
A beszédet követően az atya két óvodás kíséretében meggyújtotta az első adventi gyertyát. Az esemény végén a szervezők süteménnyel és forró teával várták a jelenlévőket.
Forrás: Szerencsi Hírek